7–8. osztály

Versenyek

Kalmár László Matematikaverseny (3–8. osztály, kifejtős)

A 3–4. osztályosok versenyfeladatának megoldására 60 perc, az 5–8. évfolyamosok számára 90 perc áll rendelkezésre, mely alatt 5 feladatot kell megoldani. A megoldásokat indokolni kell.

Abacus újság (3–8. osztály, levelezőverseny)

A folyóirat levelezőversenyt is hirdet, amely a KöMaL (Középiskolai Matematikai Lapok) előszobája. Havonta 4 feladatot tűznek ki, amelyeket postán lehet beküldeni. A matematika mellett más levelezőversenyeik is vannak. Érdekes, gondolkodtató, sokszor rejtvényszerű feladatok. Ajánlható a középiskolai felvételire való felkészüléshez is.

Varga Tamás Matematikaverseny (7–8. osztály, kifejtős)

Három fordulós verseny, ahol 5 gondolkodtató feladatot kell megoldani 120 perc alatt. A megoldásokat indokolni kell. Előnye, hogy két kategória van mindkét évfolyamon, így a magasabb óraszámban tanuló diákok más kategóriában indulnak.

Zrínyi Ilona Matematika verseny (2–12. osztály, tesztverseny)

Pörgős tesztverseny, kevés idő alatt kell sok feladatot kell megoldani, csak a végeredmény számít. Először versenyzel? Akkor a Zrínyit ne hagyd ki!

Bolyai Matematika Csapatverseny (3–12. osztály, csapatverseny, tesztverseny)

Csapatverseny (4 fős), ahol 60 perc alatt a körzeti forduló során 13 tesztfeladatot kell megoldani. (A matek mellett magyarból és természettudományból is szerveznek versenyt.)

Kenguru Matematikaverseny (2–12. osztály, tesztverseny)

Tesztverseny, 7–8. osztályban 30 feladatot kell 75 perc alatt megoldani. A régebbi feladatsorokat és megoldásaikat a Zalamat adja ki könyv formájában.

Kecske kupa (5–10. osztály, csapatos váltóverseny)

A versenyen 4 fős csapatok indulhatnak. A csapatok tagjai egy iskola azonos évfolyamra járó tanulói lehetnek. A versenyen a matematikai feladatokat négy témába sorolják, témánként 8 feladatot lehet megoldani. A témák egymást követő feladatai nehezednek, ennek megfelelően a nagyobb sorszámú feladatokkal több pontot lehet elérni. Mindegyik feladat megoldása egy pozitív egész szám. A csapatoknak csak ezt a számot kell megadni, a feladatok megoldását nem kell indokolni.

Medve Szabadtéri Matematikaverseny (3–12. osztály, szabadtéri csapatverseny)

Szabadtéri csapatverseny (3 fős csapatok) állomásokkal. Vidám hangulatú verseny, érdekes feladatokkal a szabad levegőn. A versenyt most már Budapesten több helyszínen, illetve sok vidéki városban is megszervezik. A kirobbanó népszerűsége miatt sok helyszínre hetekkel a verseny előtt kell regisztrálni. A Medve szervezői emellett más programokat is szerveznek, érdemes körülnézni a honlapjukon,

Dürer Verseny (3 fős váltóverseny, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben)

Két fordulóból álló csapatverseny (3 fős). A helyi és a döntő forduló során is szabadidős programokon vehetnek részt a diákok.

KöMaL (9–12. osztály, levelezőverseny)

Ha valaki az Abacusnál nehezebb feladatokkal szeretne foglalkozni egy havi rendszerességű levelezőverseny keretében, akkor érdemes megnéznie a KöMaL K, C és B pontversenyeit, sok feladat a 7–8.-osoknak is elérhető.

Kavics Kupa (7–12. osztály, csapatverseny)

A Fazekas Mihály Gimnázium házi versenye, ahol héttagú csapatoknak kell 21 feladatot megoldania 120 perc alatt. A verseny lebonyolításának stílus önmagában is érdekes, továbbá régebbi feladatsorokat is lehet használni feladatbankként. Könnyebb és kifejezetten nehéz feladatok is vannak a feladatok között.

Táborok

Medve Matektábor (5–12. osztályosoknak egyhetes nyári tábor)

Ezt tartják a legkötetlenebb hangulatú matektábornak. A tábor mindenki számára nyitott, és a szabadidős programokon legalább akkora a hangsúly mint a matematikai foglalkozásokon, a tábor rendkívül népszerű. A szervezők ugyanazok, mint a fentebb említett Medve Matekversenynek. A táborokat nyáron tartják, és öt-hat napig tartanak.

MaMuT (5–9. osztályosoknak egyhetes nyári tábor)

A tábor meghívásos alapú, azok a diákok kapnak meghívót, akik bizonyos országos versenyeken kellően jó helyezéseket érnek el. A tábor ingyenes. Matematikai értelemben nagyon színvonalasak a foglalkozások, a tábor hete alatt különösen érdekes témákat járnak körbe a tanárok, és a diákok gondolkozhatnak a szép kapcsolódó feladatokon. Emellett a szervezők sokat dolgoznak az élvezetes szabadidős programok megvalósításán, a meghívott tehetséges diákok egymással is barátságokat köthetnek. A tábor nagyon népszerű a résztvevők körében.

Hétvégi tábor (7–12. osztályosoknak)

Ez egy meghívásos alapú tábor, az év során általában két hétvégén szervezik meg. Hetedikben érdemes csatlakozni, de megfelelő pótlások után nyolcadikban is lehet csatlakozni. A részletek megtalálhatók a honlapon.

Iskolák

Ha valaki nyolcadikosan jön rá, hogy mégis matematika tagozatra szeretne menni, akkor érdemes lehet felvenni a kapcsolatot a Budapesti Fazekas Mihály Gimnáziummal, ami még körülbelül hat diákot átvesz nyolcadik után.

--

--

Mit ajánlunk a matematikából tehetséges diákoknak?

A Gondolkodás Öröme Alapítvány ajánlója. További javaslatokat ide küldhettek: alapitvany [K] agondolkodasorome [P] hu.